Schönefeld repülőtér
A Schönefeldről Berlin bármely pontoja, legyen az belváros vagy külváros egyszerűen és gyorsan elérhető. A legegyszerűbb megoldást az úgy nevezett S-Bahn, vagy a Regionalbahn, vagyis a regionális vonatok kínálják. Természetesen busszal is lehet utazni, viszont a buszutak hossza nagyban függ a berlini forgalomtól. Minden tömegközlekedési eszközre a repülőtér vasútállomásán lehet felszállni, ami egy három-négy perces sétára van a termináloktól.
Térképes segítséget itt találhattok.
S-Bahn
A repülőtérről két S-Bahn közlekedik a város irányába. Ezekre a vonatokra a legegyszerűbben az állomáson található automatákból tudtok jegyet venni. A jegyárak zónánként változnak, a repülőtér a C zónába tartozik, így arra oda kell figyelni, hogy a jegyvásárlásnál C zóna jegyet váltsunk. A jegy ára így 3,40 €-ba kerül, viszont ezzel a jeggyel két órán át igényénybe a berlini buszokat, U-Bahn-t és S-Bahn-t. Arra viszont figyelni kell, hogy a kiinduló pontunk irányába nem utazhatunk ugyanazzal a jeggyel, ahhoz már új jegyet kell váltanunk (esetünkben, ha a repülőtérre szeretnénk visszatérni).
A berlini tömegközlekedési zónákról a térképet itt találjátok.
A számunkra érdekes S-Bahn járatok 20 percenként közlekednek, az S9 hajnali 4:10-től egészen éjjeli 00:50-ig, míg az S45 hajnali 5:00-tól este 23:00-ig.
S9-es járat
Az S9-es S-Bahn járat Berlint keleti részét járja körbe. Útja során érinti a berlini főpályaudvart és az Ostbahnhofot (déli pályaudvar) is, ezeken a megállókón számos átszállási lehetőségünk van a helyi metróra (U-Bahn), további S-Bahn vonalakra, illetve belföldi, és külföldi vonatokra is. Az S9 útja során érinti még az Alexanderplatz-ot, ami nagyon közel van a berlini Tv-toronyhoz, ha esetleg először fentről szeretnénk gyönyörködni a város látképében.
S45-ös járat
Ha a város déli, vagy nyugati részébe szeretnénk utazni, ahhoz az S45-ös vonal kínálja nekünk a leggyorsabb lehetőséget.
Vonattal Berlinbe
A repülőtéri vasútállomást három regionális vonat érinti útja során. A vonatokra a megállókban lévő automatáknál lehet jegyet váltani csak úgy mint az S-Bahn-hoz.
RE 7-es járat
A 7-es számú Regional Express nem a repülőtérről indul, ezért ha a város irányába szeretnénk utazni, akkor figyelni kell arra, hogy a Dessau Hbf irányba közlekedő vonatra szálljunk fel. Útja során az RE 7 érinti Berlin legforgalmasabb vasútállomásait, a déli pályaudvart (Ostbahnhof), és a központi főpályaudvart, a Hauptbahnhof-ot. Előnye az S-Bahn-hoz képest, hogy kevesebb megállójának köszönhetően gyorsabban éri el ezeket a megállókat, a Haputbahnhof-ot pontosan fél óra alatt. A szerelvények óránként kétszer közlekednek.
RB 14-es járat
A RB 14 elnevezésű regionális vonat is kétszer közlekedik óránként, útja során a berlini főpályaudvarig pontosan azokat a megállókat érinti mint a RE 7.
RB 22-es járat
Az RB 22-es jelzésű járatok közvetlenül kötik össze a repülőteret Potsdam és Berlin főpályaudvarával.
Busszal Berlinbe
Ha őszinték szeretnénk lenni, akkor busszal egyáltalán nem éri meg Berlin belvárosába bejutni. Ennek több oka is van, egyrészt a repülőtér környéke forgalmilag nagyon be tud dugulni, ami lényegével megnöveli az utazásunk időtartamát. Másrészt pedig, azért mert közvetlenül nem is lehetséges bejutni busszal a közvetlen belvárosba, vagy pedig a központi pályaudvarokra.
Ha viszont a reptértől nem messze eső külvárosokba szeretnénk menni, akkor természetesen megéri a buszt választani.
X7-es járat: Rudow-ba szállítja közvetlenül az utasait ami, a Neukölln városrészben található.
163-as járat: Ez a járat a Berlintől délre fekvő Schöneweide S-Bahn megállóig közlekedik, itt viszont átszállhatunk számos S-Bahn vonalra.
164-es járat: A Berlintől keletre fekvő Kaulsdorf városrészig közlekedik.
A berlini tömegközlekedés hivatalos honlapja itt található.
Tegel repülőtér
Berlin északnyugati részén fekvő Tegel repülőtér tömegközlekedése teljese mértékben eltér a város másik repülőterétől, a Schönefeldétől. A Tegel repülőtérnek nincsen saját vasútállomás, így az egyetlen lehetőségünk marad, busszal megközelíteni a belvárost. Míg a Schönefeld esetében a busszal való beutazás a városközpontban, hosszadalmas és macerás, a Tegel-ről gyorsan és egyszerűen jutunk el Berlin legfőbb látványosságaihoz, vagy a központi pályaudvarokhoz. A buszmegállót az A jelzésű terminál kijáratánál találjátok. Jegyeket pedig az ott lévő automatákból vásárolhatók.
TXL Jet Express Bus
A TXL expressz buszjárat a Beusselstraße (S-Bahn megálló) érintésével közlekedik a berlini főpályaudvaron át (Hauptbahnhof) az Alexanderplatz-ig. Útja során számos látványosságot érint, mint például az operát (Staatsoper megálló), a Brandenburgi.kaput vagy az Unter den Linden főutcát. A járatok 5-10 percenként indulnak hajnali fél 5-től egészen éjfélig. A jegy a buszra 2,80 €-ba kerül
Részletes menetrendet az összes megálló nevével itt találtok.
X9 Jet Express Bus
A Berlin keleti részén fekvő Zoologischer Garten S- és U-Bahn megállóig közlekedik, ahol átszállhatunk a közvetlen belvárosba közlekedő vonalakra. itt található egész Németország legrégebbi és leghíresebb állatkertje. Útja során a X9-es járat a kicsivel még jobban a külvároshoz tartozó U-Bahn megállókat a Jakob-Kaiser-Platz-ot és a Jungfernheide-t is érinti. A jegy a buszra 2,80 €-ba kerül.
128-as járat
Egy a repülőtérhez közeli S-Bahn megállóig közlekedik, az Osloer Straße-ig, ahol átszállhatunk az U8 és U9 jelzésű U-Bahn szerelvényekre, melyekkel Berlin belvárosába utazhatunk. A jegy az Osloer Straße-ig 2,80 €-ba kerül.
109-es járat
Hasonlóan a X9-es expressz buszhoz, a 109-es járat is az állatkertig közlekedik, és útja során érinti a fontosabb S-, és U-Bahn megállókat, viszont több helyen is megáll mint az expressz járat ezért a menetideje kicsivel hosszabb.
Akutális online menetrendek ezen a linken találhatóak.